Szentendre

„A festők városa”

Szentendre elsősorban művészetéről és kultúrájáról ismert. A Dunakanyar kapujában a Duna jobb partján fekvő város Budapest irányából könnyen megközelíthető autóval, Hév-, autóbusz- és sétahajó járatokkal. Gyönyörű tája és a vízpart közelsége a város kulturális emlékei miatt igen kedvelt kirándulóhely.

A város az 1970-es évekig kisváros volt, alig érte a négyezer fős lakosságot. Ma két városrészt foglal magában, a Belvárost és a Szamárhegyet. Az idők során Szentendre ősi városához még néhány kisebb település csatlakozott, ezek ma Szentendre különböző, hagyományos elnevezéssel bíró városrészei, így például Izbég és Derecske. A korábbi kisváros 2010-ben elérte a 25 000 fős lakosságot. A korábban mezőgazdasági területként használt részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, vagy Szarvashegy. A lakóövezet terjeszkedése a Szentendrén hagyományos gyümölcstermesztésnek és kertművelésnek gyakorlatilag véget vetett. A megélhetésnek korábban három forrása volt: a szőlő- és bortermelés, az ipar, valamint a kereskedelem és a szállítás. A város leggazdagabb polgárai a szőlőbirtokkal is rendelkező kereskedők voltak. A települést sokáig szerb kereskedő családok lakták, ennek számos emlékét megtaláljuk ma is. az itt élő balkáni népek épületeinek és kultúrájának emlékei ma is meghatározzák a város arculatát. A város a XVIII. században magyarországi szerbek egyházi és kulturális központja is volt. Itt született vagy élt számos szerb értelmiségi, akik közül sokan éppen a magyar felvilágosodás és később a reformkor eszméitől felbuzdulva küzdöttek a szerb nemzeti kultúra megteremtésért. Így, Jovan Belanovics is, aki városi tanácsnok,  majd a helyi szerb iskola és tanítóképző igazgatója lett.

„A táj mediterrán hangulatot árasztó szépsége  a rómaiaktól kezdve napjainkig, mindig mindenkit rabul ejtett.”

Ignjatovics Jakov szerb író

A XIX. században a hatalmas árvizek és tűzvészek elpusztították a város lakóinak vagyonát. A század végére, ha lassan is, de megállt a város hanyatlása. Dumtsa Jenő , a város bírája, majd a rendezett tanácsú város első polgármestere, a határ mocsaras részét lecsapoltatta. Ezzel nagykiterjedésű szántóföldhöz jutott a lakosság. A kipusztult szőlők helyére néhány év alatt több tízezer gyümölcsfát telepítettek. Fellendült az állattenyésztés. Átalakult a város lakosságának összetétele. Szentendre festők  városává válását egy polgármesteri felajánlás indította el. Később Bánáti Sverák József budapesti műtermében megalakítják a Szentendrei Festők Társaságát. A tanyára számos művész érkezett, aki maradandó munkássága művészetünkben máig példaértékű. A hazátlanná vált nagybányai festők Szentendrén találtak otthonra.

„Nagybányát is a festők tették híressé. Ha most itt megtelepszünk, Szentendrét is a festők városává tehetjük. Művésztelepet létesítünk, a várost felfedezzük. Nevezetesség lesz."

Bánovszky Miklós a legaktívabb festő

Az I. világháború, a forradalom és a trianoni békediktátum okozta országvesztés után lassan megindul a normális élet Szentendrén is. Ami a város gazdaságát illeti: működött kőbánya, volt cement-, papír-, kocsi- és kéziszerszámgyára. Szentendre csak az 1960-as évek végén került az országos érdeklődés látókörébe. Megépült a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, létrehozták a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát. A várost Pest megye kulturális központjának jelölik ki. A turizmus mind nagyobb méreteket ölt. A festők városa szervesen beépült számos író és költő életművébe is. Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltással újra indult Szentendrén is a negyven évre megszakított polgári élet. Az utóbbi évtized nagyarányú építkezéseinek köszönhetően életre kelt korunk igényeihez igazodó város. Szentendrén kinyílik a Dunakanyar kapuja, és elénk tárul az élet.

Szentendre története:

További részletes tájékoztató itt.