Túró rudi. Sportszelet. Balatonszelet. Az igazi, régi, hamisítatlan ízek. Pontosabban, „hamisítják” őket, hisz tele vannak e termékekkel – és társaikkal – a hatalmas plázák hatalmas polcai. Bár nem kell plázáig se menni, egy szimpla kis boltocska vagy lakótelepi garázsszatócs hűtőpultjánál is leállhatunk megcsodálni a legújabb, legizgalmasabb újításokat, a jobb napokat látott túró rudi silány utánzatait, ilyen-olyan „fantasztikus” ízesítéssel.

Az általam immár harmadszorra említett rudi is azon édességek közé tartozik, amelyek 20-22 évvel ezelőtt egészen más ízvilággal örvendeztettek meg bennünket, mint manapság. De változik a világ, van már vidám vasárnapunk is, meg anyóssal fűszerezett idióta thrashrealitynk, amelyik konkurál a másik gyülevész hordával a másik szennyadón, szóval haladni kell a korral (zárkózzunk fel, nem érünk erre rá; a Karinthy-gyűrűs Bödőcs után szabadon), mindent meg kell változtatni (fordításban: el kell rontani), miért pont az édességek maradnának ki e változásból-változtatásból? Ami, valljuk be, nem minden esetben jár együtt a minőség fenntartásával, sőt... olyan, amilyen a rendszervált(oz)ás...

Az évek alatt eltűntek, elvesztek ízek, elvették tőlünk. Sok esetben ugyan a név megmaradt, ám hányszor sóhajtunk fel beleharapva egyikbe-másikba, hogy ejha, ez már nem az az íz… nem az,  amit régen, gyermekkorunkban éreztünk…

Te is abba a korosztályba tartozol, amelyik visszavágyódik a 80-as évek édesség- és ízvilágába? Te sem érted, miért nem tudsz ugyanolyan ízben, minőségben hozzájutni ahhoz a nyalánksághoz, amelyet úgy szerettél gyermekkorodban, miközben a globalista kínálat valósággal ellep? Te sem vágod, miért kellett olyanon változtatni, ami jó volt, ami „működött”? Ha eleged van ebből a felhígult fogyasztói giccskultúrából, akkor, öregbítve nyelvünk csorbítatlanságát, lájkolj itt alant. Rövidesen indítunk egy retrooldalt a titkosszolgálatnál is. Ja, igen, magyarul: fészbúk (sic)…

- szepessykata -