Szentendre

„A festők városa”

Szentendre elsősorban művészetéről és kultúrájáról ismert. A Dunakanyar kapujában a Duna jobb partján fekvő város Budapest irányából könnyen megközelíthető autóval, Hév-, autóbusz- és sétahajó járatokkal. Gyönyörű tája és a vízpart közelsége a város kulturális emlékei miatt igen kedvelt kirándulóhely.

A város az 1970-es évekig kisváros volt, alig érte a négyezer fős lakosságot. Ma két városrészt foglal magában, a Belvárost és a Szamárhegyet. Az idők során Szentendre ősi városához még néhány kisebb település csatlakozott, ezek ma Szentendre különböző, hagyományos elnevezéssel bíró városrészei, így például Izbég és Derecske. A korábbi kisváros 2010-ben elérte a 25 000 fős lakosságot. A korábban mezőgazdasági területként használt részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, vagy Szarvashegy. A lakóövezet terjeszkedése a Szentendrén hagyományos gyümölcstermesztésnek és kertművelésnek gyakorlatilag véget vetett. A megélhetésnek korábban három forrása volt: a szőlő- és bortermelés, az ipar, valamint a kereskedelem és a szállítás. A város leggazdagabb polgárai a szőlőbirtokkal is rendelkező kereskedők voltak. A települést sokáig szerb kereskedő családok lakták, ennek számos emlékét megtaláljuk ma is. az itt élő balkáni népek épületeinek és kultúrájának emlékei ma is meghatározzák a város arculatát. A város a XVIII. században magyarországi szerbek egyházi és kulturális központja is volt. Itt született vagy élt számos szerb értelmiségi, akik közül sokan éppen a magyar felvilágosodás és később a reformkor eszméitől felbuzdulva küzdöttek a szerb nemzeti kultúra megteremtésért. Így, Jovan Belanovics is, aki városi tanácsnok,  majd a helyi szerb iskola és tanítóképző igazgatója lett.

„A táj mediterrán hangulatot árasztó szépsége  a rómaiaktól kezdve napjainkig, mindig mindenkit rabul ejtett.”

Ignjatovics Jakov szerb író

A XIX. században a hatalmas árvizek és tűzvészek elpusztították a város lakóinak vagyonát. A század végére, ha lassan is, de megállt a város hanyatlása. Dumtsa Jenő , a város bírája, majd a rendezett tanácsú város első polgármestere, a határ mocsaras részét lecsapoltatta. Ezzel nagykiterjedésű szántóföldhöz jutott a lakosság. A kipusztult szőlők helyére néhány év alatt több tízezer gyümölcsfát telepítettek. Fellendült az állattenyésztés. Átalakult a város lakosságának összetétele. Szentendre festők  városává válását egy polgármesteri felajánlás indította el. Később Bánáti Sverák József budapesti műtermében megalakítják a Szentendrei Festők Társaságát. A tanyára számos művész érkezett, aki maradandó munkássága művészetünkben máig példaértékű. A hazátlanná vált nagybányai festők Szentendrén találtak otthonra.

„Nagybányát is a festők tették híressé. Ha most itt megtelepszünk, Szentendrét is a festők városává tehetjük. Művésztelepet létesítünk, a várost felfedezzük. Nevezetesség lesz."

Bánovszky Miklós a legaktívabb festő

Az I. világháború, a forradalom és a trianoni békediktátum okozta országvesztés után lassan megindul a normális élet Szentendrén is. Ami a város gazdaságát illeti: működött kőbánya, volt cement-, papír-, kocsi- és kéziszerszámgyára. Szentendre csak az 1960-as évek végén került az országos érdeklődés látókörébe. Megépült a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, létrehozták a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát. A várost Pest megye kulturális központjának jelölik ki. A turizmus mind nagyobb méreteket ölt. A festők városa szervesen beépült számos író és költő életművébe is. Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltással újra indult Szentendrén is a negyven évre megszakított polgári élet. Az utóbbi évtized nagyarányú építkezéseinek köszönhetően életre kelt korunk igényeihez igazodó város. Szentendrén kinyílik a Dunakanyar kapuja, és elénk tárul az élet.

Szentendre története:

További részletes tájékoztató itt.

LÁTNIVALÓK, LÁTVÁNYOSSÁGOK

Templomok

Az 1750-ben épített Szent Flórián-kápolna műemlékéhez a Kossuth utcán elindulva találunk el. Az utcán továbbhaladva a Földhivatal hátsó, romos oldalára látunk, melynek közepén két Kovács Margit-kerámia díszeleg. Itt találjuk a XVIII. században épült Pozsarevacska-templomot, amely egyike hét templomnak, amik ebben az időszakban épültek, a magyarországi barokképítészet jelentős alkotásai. A templombelsők, a pravoszláv egyházi művészet remekművei, szintén a barokk stílus kiemelkedő képviselői.

A további templomok a Pozsarevacska, a Csiprovacska, az Opovacska, és a Beográda-templom, melyeknek elnevezése az azt emelő népcsoportokéból ered. A katolikus vallású dalmátok egykor külön negyedet alkottak, így az izbégi római katolikus templom eredetileg szintén szerb templomnak épült. Tímárok emeltették a Bogdányi utcai Preobrazsenszkát, görög kereskedők Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére a Fő téren látható Blagovestenszkát. A Templom-dombon található Keresztelő Szent János-templom, építése jóval korábbra datálható, mint az előzőeké.

Híres utcák névadói

A Paprikabíró utca nevét 1894-ben kapta Paprika Péterről, aki XVIII. században élt az utcában, görög-szerb származású bíró volt. De említhetjük Vuk Stefanovics Karadzsicst – az 1700–1800-as években élt filológust –, a szerb irodalmi nyelv megalkotóját is, akiről a patak melletti kis teret nevezték el.

A város egyik főutcáját 1894-ig Budai útnak hívták. Ebben az évben kapta a Fő utca nevet, majd 1897-ben nevezték el Dumtsa Jenőről, aki görög származású gazdag kereskedő és földbirtokos Szentendre első polgármestere volt 1872-től. Szerepe meghatározó volt a város polgárosodásában.

Ebben az utcában található a városka egyik kedvelt cukrászdájában a Parlamentet százhatvan centis méretben készített mása– mindezt természetesen marcipánból.

Az utca végén található kis lépcső után, az 1753-ban épült Csiprovacska-, ma Péter-Pál-templom.

A Fő tér

Ezek után az útikönyvekből ismert Fő terére érkezünk. Minden ház múltja egy-egy külön történet, az utcafrontot ma ajándékboltok, galériák, éttermek és kávézók színesítik. Itt található a Kmetty Múzeum és a Kerényi Gyűjtemény, a Ferenczy-galéria és a Szentendrei Képtár is.

Kihagyhatatlan látnivaló az egyik étterem tetején működő Mikrocsodák Múzeuma, ahol megcsodálhatjuk Aljohin és Capablanca sakkmérkőzését gombostűfejen, de láthatunk festményt almamagban, szélmalmot mákszemben, kancsókat és serlegeket egy kristálycukor szemcséjén, vagy akár piramist, pálmafát és vonuló tevéket egy tű fokában.

A tértől pár lépésre, kissé elbújva a nyüzsgő sokaság elől, a Kovács Margit Múzeumra bukkanunk. Az egykori sóház, majd postaállomás, plébánia, illetve lakóház mesevilágában színes mázak, terrakottaszobrok, pásztorlánykák, életfák és kondások között sétálhatunk.

Ha a Fő térről felkaptatunk a dombra, megcsodálhatjuk a Vajda Lajos Múzeumot, Ferenczy Béni szobrát és a görögkeleti püspöki székesegyházat (Beográda), melynek udvarán a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Vujicsics Tihamér emlékműve áll. Kevesen tudják, hogy a templomkert előtti kis sikátor névadója Avakumovics Avakum, aki fuvolaművész, költő és katona volt a XVIII. században, és ő találta fel az avakumica nevű billentyűs-fúvós hangszert is.

Az ínyencek mindenképpen térjenek be a Dobos Édességmúzeumba (Csokoládémúzeum). A híres cukrászról elnevezett múzeum állandó kiállításon mutatja be a mester munkásságát és a csokoládék világát. A legfontosabb viszont, hogy megkóstolhatjuk az eredeti recept szerint készült dobostortát, amelyről készítésekor –1885-ben – a mester se gondolta, hogy világsiker lesz.

 
Sétáljunk tovább, közben kukkantsunk be a hangulatos sikátorokba. Az egyikben találjuk a Panoptikum és Kalózmúzeumot, ahol magyar királyok és híres kalózok viaszmása látható. Térjünk be az Anna Margit–Ámos Imre Múzeumba is. Buja zöldellő kertje és a művész házaspár képei igazi felüdülést jelentenek a zsibvásárban.

Innen már csak néhány lépés a Művészet Malom. A háromszintes épületben 700 m2-en mutatják be a kortárs magyar és nemzetközi képzőművészetet, de évente rendeznek kiállítást a XX. századi szentendrei képzőművészet anyagából is. Hangulatos délutánokat, estéket tölthetünk az épület félkész szárnyában, udvara tavasztól őszig a Szentendrei Teátrum színházi előadásainak, koncerteknek, fesztiváloknak ad otthont.

ASzerb utcán továbbhaladva a Vujicsics Tihamér térre jutunk, ahol a Preobrazsenszka-templom áll, előtte a tabakosok keresztjével és a Vujicsics Tihamér-emlékkúttal. Ne hagyjuk ki a Szamár-hegyet sem, ahová az egykori pincesor melletti kaptatón juthatunk fel.
Itt találjuk Barcsay Jenő szobrát, és gyönyörködhetünk a kilátásban, illetve az itt épült villákban. Ha a dombocska másik oldalán leereszkedünk, a Rab Ráby térre érkezünk, az 1-es számú sárga ház – 1768-ban épült barokk műemlék – a hagyomány szerint Rab Ráby háza volt. Egy kékeszöld házban Ljubojevics Demeter lakatos, kovácsmester, kútmester emlékkiállítása látható.

Klasszikusan szép sétát tehetünk a Duna-parton, ahol panziók, pizzériák és vendéglők sora várja az éhes kirándulókat. Emellett itt található Lázár cár keresztje, aki a szerbek nemzeti hőse volt, tiszteletére emelték a klasszicista stílusú emlékkeresztet a XVIII–XIX. század fordulóján.

De a Duna-korzó 10-ben, a Jakabos-házban végignézhetjük a Magyar Rádió Történetének Kiállítását, ahol Tóth Ferenc egyedi muzeális darabokat gyűjtött össze.

Ne hagyjuk ki a Skanzent sem, ahol a Felső-Tisza-vidék, Felföldi Mezőváros, Észak-Magyarország, Közép-Tisza-vidék, Alföld, Dél-Dunántúl, Balaton-felvidék, Nyugat-Dunántúl, Kis-Alföld tájegységei mutatkoznak be.

Folytatása következik, addig is tekintse meg a Képgalériát.

Gaál Nóra összeállítása