![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A fokozott ellenőrzés a húsvéti ünnepek ideje alatt elsősorban az alkoholfogyasztás melletti járművezetés kiszűrésére helyezte a hangsúlyt, de e mellett egyéb eredményeket is hozott.
Mivel a húsvéti időszakra rendszeresen jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül, hogy alkoholfogyasztás után tilos a járművezetés, ezért kiemelten fontos szempont volt az ittas járművezetők kiszűrése. Ezen kívül felléptek az agresszív, szabályszegő gépjárművezetők ellen, és a demonstratív rendőri jelenlétet biztosították. A fokozott ellenőrzés célja a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedők biztonságérzetének növelése és a zavartalan közlekedés biztosítása volt a húsvéti ünnepek alatt.
Az ellenőrzés folyamán 2013. március 30. szombat és 2013. április 1. hétfő közötti időszakban 1969 fő ittasságát vizsgálták a rendőrök Pest megye útjain, közülük 17 járművezető (0, 86%) szervezetében mutatták ki alkohol fogyasztását. Ezek megoszlása úgy alakult, hogy személygépkocsi-vezetőknél 10, kerékpárosoknál 6, segédmotor kerékpárosoknál pedig 1 esetben merült fel az ittas vezetés, vezetői engedélyét egy személynek vették el.
Ittas vagy bódult állapotban történő járművezetővel szemben két esetben történt intézkedés, ellenük büntetőeljárás indult. Szintén két estben szabálysértési feljelentést tettek olyan személyek ellen, akik alkohol hatása alatt vezették járművüket. Hatósági engedély elvételére 17 esetben került sor, ebből a műszaki érvényesség hiánya miatt 10 esetben.
A rendőrök helyszíni bírságot összesen 390 esetben szabtak ki, szabálysértési eljárást 44 esetben, közigazgatási eljárást pedig 508 esetben kezdeményeztek.
A három nap alatt a pest megyei rendőrök 17 személyt fogtak el, közülük körözés alapján 11 főt. 22 esetben került sor előállításra.
Forrás: Pest Megyei Rendőr- főkapitányság |
|
|
|