![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
Szentendrén a hősi halált halt motoros rendőrre emlékeztek.
Vasárnap, a motoros balesetben elhunyt áldozatok emléktáblájánál tartottak megemlékezést a tűzoltóság, a rendőrség és a mentőszolgálat munkatársai, és a motoros társadalom képviselői. Mécsest gyújtottak Szentendrén a városi rendőrkapitányság épületénél, így emlékeztek Kenéz Imre rendőrre, akit szolgálatteljesítés közben gázolt el egy osztrák férfi múlt csütörtökön a Csongrád megyei Apátfalván.
Fiedor Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjának rendőr főtörzs zászlósa elmondta: „rendkívül kedves és barátságos kolléga volt, aki a legjobb motoros rendőrök közé tartozott, s aki az állampolgárokat akarta megvédeni”.
Pintér Sándor belügyminiszter pénteken posztumusz hadnaggyá nevezte ki és hősi halottá nyilvánította Kenéz Imre rendőr törzszászlóst, akit egy 34 éves osztrák férfi ütött el Hummer terepjárójával a gyanú szerint szándékosan. A 35 éves Kenéz Imre olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben életét vesztette.
Az elütött rendőr 1977-ben született Szegeden, tanulmányai befejezése után Kecskeméten járőrként kezdte meg hivatásos szolgálatát 1998-ban. 1999-ben került járőrvezetőként a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába, 2008-ban kinevezték ellenőrző motoros járőrvezetővé.
A megyei főkapitányság közleménye szerint „Kenéz Imre mindig kitűnt fegyelmezett magatartásával, magas fokú hivatásszeretetével és a rábízott feladatok következetes, pontos teljesítésével. Munkájára szorgalom, precizitás, nagyfokú felelősségérzet volt jellemző, ennek elismeréséül két alkalommal főkapitányi jutalomban részesült, törzsőrmesteri, zászlósi és törzszászlósi rendfokozatba soron kívül léptették elő”.
Forrás: MTI Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
|
|
|
|