![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
Szentendre Rend-trend november.
Novemberi kiadványunkban ismét fel kívánjuk hívni a lakosság figyelmét a megváltozott időjárás- és útviszonyokra, és a közlekedésbiztonságra. Pest Megye és Szentendre területén számtalan közlekedési baleset történt, és ezek a balesetek nem csak anyagi kárral, hanem sokszor személyi sérüléssel is jártak. Szentendre területén október óta összesen 22 személyi sérüléses közlekedési baleset történt, amiből kettő halálos kimenetelű volt, 7 súlyos, 13 pedig könnyű sérülésekkel járt. A balesetekben összesen 28-an sérültek meg. Az ok 22-ből 11 esetben a gyorshajtás volt, ezt követte az elsőbbségi jog meg nem adása, de sajnos elöl van az okok között az alkoholfogyasztás is. Pedig ebben a felsorolásban a „csak” anyagi kárral járó balesetek nem is szerepelnek. Felhívjuk tehát minden közlekedő figyelmét a fokozott óvatosságra, körültekintésre. A nedves útburkolat, a lehullott falevelek csúszóssá teszik az útfelületet, ezért sebességüket minden esetben az út - és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg!
Korábbi számunkban már írtunk a trükkös módszerrel elkövetett lopásokról, azonban felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az illetékességi területen új módszerrel elkövetett trükkös lopás jelent meg. A módszer lényege, hogy kettő vagy több nő megszólítja az idős, hazafelé tartó áldozatot és felajánlják neki, hogy segítenek elintézni a köz-gyógyellátást, amihez egy 4 oldalas, hivatalosnak és eredetinek tűnő nyomtatványt is kitöltetnek vele. Így a legfontosabb adatokat megismerik, majd egy következő alkalommal, többnyire a nyugdíjak megérkezésének időpontját követően, megjelennek az idős, egyedül élő sértettnél és beszélgetést kezdeményeznek vele. A lakásba bejutva különböző ürüggyel elterelik a figyelmét, eközben eltulajdonítják a lakásban feltalálható készpénzt. A cselekmény elkövetése során az elkövetők nem nyúlnak semmihez, ezért nyomrögzítés a helyszínen nem lehetséges, a sértettek által adott személyleírás pedig többnyire hiányos.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ezúton kér mindenkit,- különösen a nyugdíjas, idősebb és szépkorú lakosságot,- hogy idegeneknek ne adják ki személyes adataikat, minden esetben győződjenek meg arról, hogy az ügyintézés hivatalos és a legfontosabb, hogy idegeneket ne engedjenek be a lakásukba.
Az utóbbi időben nem volt ritka az sem, hogy az elkövetők rendőrnek kiadva magukat jutottak be a sértettekhez. November hónapban két ilyen eset történt. Először egy 91 éves, egyedül élő idős nénihez csöngetett be két férfi, akik a kabátjuk alatt RENDŐRSÉG feliratú pólót viseltek. Szerencsére itt nem történt komolyabb baj, mivel a néni hiszékenysége és kiszolgáltatott kora miatt a pénze nagy részét a fia kezelte, ezért tőle semmit nem tudtak elvinni.
A két férfi távozott, majd egy újabb helyen próbálkoztak, ahol sajnos sikerrel is jártak. Egy 85 éves néni ugyanis beengedte őket a lakásába, miután rendőrnek adták ki magukat és rendőrjelvényt mutattak fel neki. Az idős hölgy figyelmét elterelve összesen 2 000 000 Ft megtakarított készpénzt tulajdonítottak el tőle. Fontos tudni, hogy az egyenruhát viselő rendőrök legfontosabb tartozéka az egyenruhán az ötjegyű jelvényszám, amit a rendőr köteles kívül, látható helyen hordani. Tehát, ha láthatósági mellény van rajta, akkor a mellényen, de egyébként a kabáton, jó időben, pedig a pólóján, illetve ingjén. Ezen kívül fontos tartozék még a névtábla, illetve a rendfokozat. Ezekről megismerhető, hogy az illető valóban rendőr, vagy csak annak adja ki magát.
Mivel a teljes egyenruhát nehéz beszerezni, az elkövetők többnyire civil ruhában érkeznek és egy könnyen beszerezhető „POLICE” vagy „RENDŐRSÉG” feliratú pólót viselnek, valamint egy szintén könnyen beszerezhető rendőrjelvényt mutatnak fel. A civil ruhás rendőrökkel kapcsolatban azonban fontos tudni, hogy kötelesek a bemutatkozáskor igazolványt mutatni, ami tartalmazza a tulajdonos nevét, arcképét és rendfokozatát. A hozzá tartozó azonosító jelvény alsó részén a POLICE felirat helyett egy ötjegyű azonosítószám szerepel. Csak az egyiket soha ne fogadják el, mivel a kettő együtt érvényes! Amennyiben bizonytalanok inkább értesítsék a rendőrséget és kérjenek segítséget az azonosításhoz.
Sikereinkről is szeretnénk beszámolni Önöknek.
2012. november 2.-án 14 óra körüli időben egy 42 éves nő közlekedett a H5 jelzésű Szentendrei HÉV vonalán Pomázról Szentendre irányába. Amikor a Pannónia telepi megállóban leszállt, egy férfi kezdte el követni. Megszólította, 1000 Ft készpénzt kért tőle, de ezt a nő megtagadta. Erre a férfi akkora erővel rántotta le a nőről a táskáját, hogy mindketten elestek, a férfi pedig elszaladt. Az adatgyűjtés és a tanúkutatás során a szentendrei nyomozók megállapították, hogy több, a HÉV vonalán dolgozó ellenőr is látta már a nő által megadott személyleírású férfit. 2012. november 8-án 13 órakor a rendőrségre betelefonált az éppen szolgálatban lévő jegyellenőr, aki felismerni vélte a rablást elkövető Pomázon leszálló férfit. A telefonbeszélgetést meghallotta egy férfi utas, aki szintén a pomázi megállóban szállt le és elkezdte követni férfit, majd mikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, megmutatta nekik az elkövetőt. A hajléktalan életmódot folytató férfit a rendőrök előállították és kihallgatták.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a BKV dolgozóknak és a férfit követő állampolgárnak, hogy segítették a rendőrség munkáját. Szintén az állampolgároknak volt köszönhető az az elfogás, ami Visegrádon, a rehabilitációs intézetben történt. Előzetes adatgyűjtés után a visegrádi rendőrök tudomására jutott, hogy az egészségügyi intézetben egy elfogatóparanccsal körözött személyt kezelnek. Az éppen szabadnapjukat töltő járőrök intézkedés alá vonták a keresett férfit, ekkor derült ki, hogy ellene a Fővárosi Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki, mert kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg.
Kérjük Önöket, osszanak meg velünk minden olyan információt, mely a bűncselekmények visszaszorítását, a nyugalom és biztonság erősítését teszi lehetővé. Segítsenek, hogy segíthessünk.
Szentendrei Rendőrkapitányság 06-26/310-233
Forrás, fotó: Szentendre Rendőrkapitányság |
|
|
|