Mi minden  eszébe jut az embernek a titkos, ám mindenütt óriási táblákkal hirdetett Nemzeti Dohányboltról.

Két pici lány, öt évesek. Éppen ismerkednek a betűkkel, és mindent megpróbálnak elolvasni. Sokszor csak húzzák az ujjukat végig a betűkön, és történetet költenek hozzá, de a nagybetűk, a feliratok mások. Egyszerűnek látszanak, és klasszul lehet gyakorolni velük. Így botlottunk bele a múltkor a nemzeti dohányboltot hirdető táblába, ami előtt meg kellett állni, és ők próbálkozni kezdtek a betűkkel.

Segíts – kérték, és én elgondolkodtam.  Mennyire titok az, hogy van egy hely, ahol a nekik tilos, látni sem szabad cigarettát árulják? Ha elolvasom a táblát, és meg kell magyaráznom mit jelent, mit mondjak? Vagy csak mondjam azt, hogy nem olvasom el?

Nem-ze-ti do-hány-bolt – olvastam össze lassan, érthetően a betűket, miközben ők is próbálkoztak vele. Elmondták néhányszor, úgy téve, mintha most ők olvasnák el. Kérdés nem volt.

Az én időmben 18 éves kor alatt egyedül beülni sem szabadott egy presszóba, alkoholt inni meg végképp nem. Aznap, amikor betöltöttem a bűvös 18-at, az egész estét egy ilyen helyen töltöttem nem kevés alkohol elfogyasztásával, és arra vártam, hogy jöjjenek végre a rendőrök és igazoltassanak. Nem jöttek, és én nagyon csalódott voltam.

Nem, végül nem szoktam rá az alkoholra, egyszerűen, mert nem ízlett. De emlékszem az érzésre, milyen volt várni, hogy átléphessem a bűvös kaput, a felnőttkor kapuját, amikor bármit megtehetek, amit addig nem szabadott. Nincsenek illúzióim. Azok a gyerekek, akik inni vagy dohányozni akarnak, a tiltás és óvintézkedések ellenére is meg fogják tenni. Elsősorban mintát követnek, tehát ha a körülöttük lévők dohányoznak, ők is legalább megpróbálják.

De a tábla, a sötétített üvegű kirakat, az más. Az jelenti a titkot, a lehetőséget, ami csak felnőttként elérhető. Azt a várakozást, azt a figyelemfelhívást, amit én is éreztem annak idején, és ami miatt (is) alig vártam, hogy hivatalosan felnőtt legyek, és megtegyek valami olyat, amit csak nekik szabad. 

Vajon hány gyerek lesz, aki csak azért fogja kipróbálnia cigarettát, mert büszke felnőttként beteheti a lábát a dohányboltba? És vajon hányan lesznek közülük, akik pont ezért rá is fognak szokni? Vajon milyen várakozással lépik át a felnőttkor bűvös kapuját? Egyáltalán mire jó a jól eldugott dohányboltokat óriási táblákon hirdetni mindenütt? Tudom, hogy aki keresi megtalálja. De csak erre jó?

courious