2014. január 6. hétfő. Szerencsére este nem dolgozom, mert meghívtak egy flair-versenyre az egyik szórakozóhelyre. Ismerősökkel, barátokkal vagyok, jól érezzük magunkat, három viszkit is megiszom az este folyamán. Ritkán iszom, mivel többnyire autózom, érzem is, hogy kicsit a fejembe száll az alkohol. Amikor éjjel még megkínálnak egy vodka-energiaital kombóval, belekortyolok ugyan, de érzem, hogy ez nekem már nagyon nem kell. Inkább nem iszom meg.

Kicsit később egyre rosszabbul érzem magam. Valami nagyon nem jó, mondom a többieknek is. Részeg vagy? – kérdezik nevetve, és leültetnek egy fotelba, hogy összeszedjem magam. A helyzet azonban nem javul, sőt. Hiába mondogatom, hogy nem vagyok részeg, baj van, ilyet akkor éreztem utoljára, amikor műtöttek, senki nem hisz nekem.

Írok egy sms-t a páromnak, de ez már csak utólag derül ki, én nem emlékszem rá. Az utcán, a buszmegálló környékén talál rám, (hogy kerültem oda??), beültet az autóba, és veszett tempóban visz az ügyeletes toxikológiára. Ott infúziót adnak, különböző vizsgálatokat végeznek, nekem valamikor hajnalban vannak újra emlékeim a történtekről.

Még akkor, hajnalban, saját felelősségemre jövök el a kórházból, bár végül képtelen vagyok dolgozni. Egész nap rosszul érzem magam, szinte csak alszom. Estére javul valamit a helyzet, bár nem csak fizikailag vagyok romokban. A párom beszélt az orvossal, és ghb, köznapi nevén gina nyomát találták a szervezetemben. Nem vagyok már tizenéves, de amikor az voltam, akkor sem éltem sem diszkó-, sem más drogokkal. Ilyesmit egyszer próbáltam, teljesen legálisan, Hollandiában, és annyi elég is volt belőle.

Bár hallani  itt-ott, senki nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi vele megtörténhet. Szerencsém volt. Nem raboltak ki, nem bántottak, nem lett komolyabb bajom, és csak kevés jutott a szervezetembe ebből a „nagyszerű” szerből. Talán ezért tudtam még fél-öntudatlan állapotban üzenetet írni, talán ezért tudtak időben kórházba vinni.

Ki és miért tette ezt, nem tudom. Az ismerősök miért nem hitték el, hogy nem részeg vagyok, nem tudom – és miért hagytak egyedül az utcán kóvályogni, azt sem tudom. Azt viszont igen, hogy rosszabbul is járhattam volna. Én azt hittem, eléggé tudok vigyázni magamra. Most megtanultam, hogy mindig lehet még jobban.

Talán lesz valaki, aki az én tapasztalataim miatt vigyáz magára eléggé, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe.

- ndsz -

fotó:ujforras.hu