. Ma Félix napja van.
Tessék mondani, nekünk ki segít? (2.)
2013-03-04 13:30:14
Tessék mondani, nekünk ki segít? (2.)

Tessék mondani, nekünk ki segít? (2.)

Cikkünk első részében szó volt az önkormányzatok és egyházak adósságkonszolidációjáról, és arról, hogy ezzel szemben az állampolgárok óriási részét érintő lakossági devizahitelekkel kapcsolatban még mindig nem sikerült átütő megoldást találni.

 

Szó volt arról is, hogy több olyan per indult már a bankokkal szemben, amelyeknél a bíróság megállapította, hogy jogos a per, a bank szerződése törvénysértő. Nagyon sokakat érint ez a probléma. Azokat is, akik még gond nélkül tudják fizetni a részleteiket. A kamatok ugyanis szinte hónapról hónapra nőnek, a devizaárfolyam is folyamatosan változik, így a tartozás összege egyre nő, és senki nem tudhatja, meddig tudja rendesen fizetni a havi részleteket.

 

Egyszerűen nevetséges, hogy az állam nem áll polgárai mellé akkor, amikor már egyértelműen látszik, tisztességtelen banki szerződésekről van szó. Már régen nem egyenként és csoportosan beadott perekről kellene szólnia ennek a történetnek, hanem arról, hogy állami kezdeményezésre a legmagasabb bírósági szinten megállapítsák, konkrétan milyen törvénysértő és tisztességtelen szerződésekről van szó, és ennek megfelelően kötelezzék a bankokat arra, hogy vizsgálják át a szerződéseiket, a törvényeknek megfelelően korrigálják azokat, és gondoskodjanak az ügyfelek kártalanításáról. (Az új és törvényes szerződéseknek megfelelően számolják újra a havi törlesztő-részleteket.)

 

Szó sincs arról, hogy az emberek ne akarnák fizetni, kifizetni tartozásukat. De azt senki nem akarja, hogy törvénysértően megkárosítsák, hogy nyilvánvalóan tisztességtelenül járjanak el vele szemben.

 

Az állammal ellentétben Dr. Kende Péter az, aki egy civil szervezettel összefogva közérdekű keresetet nyújtott be ebben az ügyben, a Polgári Törvénykönyv 209/B paragrafusa alapján. Kérték a devizahitel-szerződések semmissé nyilvánítását. Ők 2 bank szerződéseinek vizsgálata alapján döntöttek a per mellett. Szerintük érvénytelen a szerződés, mert a bank tisztességtelen hasznot ír jóvá. A kamatot, és a költséget az első tőketartozás alapján számolja végig az 1 éves kamatperiódus alatt, holott közben ez a tőke egyre csökken. Az eladási és vételi árfolyamokat a saját érdekeinek megfelelően alkalmazza, és a kezelési költséget (20 év alatt 240-szer!) is devizában számolja.

 

Dr. Lehmann György szerint a közjegyzők segítséget nyújtanak a bankoknak azzal, hogy aláírják az esetleg tisztességtelen szerződéseket. Szerinte az, hogy a svájci frankos kamathoz képest, (amely általában 0 és 1 % között van), a devizahitelekhez 6-8%-os kamatot számolnak, tisztességtelen. Ő is megemlíti az eladási és vételi árfolyam közötti különbséget, úgy gondolja, ha egyáltalán van deviza a hitelek mögött, akkor is a középárfolyamon kellene számolni. (Dr. Lehmann György pert nyert 2012-ben az uniós bíróságon)

 

Dr. Kásler Árpád szintén a vételi és eladási árfolyam alapján nyerte meg a pert Magyarországon, jelenleg a Kúria az Európai Bíróság állásfoglalását várja ebben az ügyben.

 

Dr. Czirmes György egy érdekes felvetést tett, miszerint uniós irányelv, hogy ha egy hitel mögött jelzálog van, tilos a szerződést módosítani.

 

Ha összerakjuk a fent felsorolt indokokat, amelyek a bankok tisztességtelen eljárását támasztják alá, egyértelműen kijelenthetjük, hogy Magyarországon a hitelezéssel kapcsolatban nagyon komoly etikai és törvényességi problémák merülnek fel, amelyekkel kapcsolatban az államnak (köztársasági elnök, kormány, országgyűlés, minisztériumok) kötelessége lenne fellépni az állampolgárok érdekében.

 

 courious

Fotó: vilagma.hu

Folytatjuk…

 

 

Kapcsolódó cikk: 

Tessék mondani, nekünk ki segít? (1)

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-03-04 21:18:04

További híreink
Az adriai szexbotrány után rehabilitálták Borkai Zsoltot
Borkai Zsoltot választották meg a Győri Atlétika Club (GYAC) elnökének. „Kis lépés Borkai Zsoltnak, nagy lépés a győrieknek” – kommentálta a hírt a szexbotrányba belebuko...
2023-06-02 13:53:23, Hírek, Fókuszban Bővebben
„Mintakalauz” pótdíjazta meg a vonaton utazó álláskereső hölgyet
Az érintettek közül sokan nem tudják, hogy a főváros anyagi támogatásával kiadott Havibérlet álláskeresőknek elnevezésű okmány nem érvényes Budapest területén a MÁV Zrt é...
2023-06-02 13:53:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Kegyelmet kapott Budaházy Novák Katalintól – a Mi Hazánk majálisán ünnepelte
A köztársasági elnök szerint a pápalátogatás különleges alkalom, ezért adott kegyelmet a Hunnia-per elítéltjeinek.
2023-05-02 17:57:46, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy újabb havernak kijátszott kastély, elküldött állami gondozott gyerekek és 2 milliárd forint vissza nem tér...
Bővebben >>