. Ma Ida napja van.
Nyílik az adósok börtöne Magyarországon
2011-08-26 13:32:28
Nyílik az adósok börtöne Magyarországon

Nyílik az adósok börtöne Magyarországon

A címben szereplő megjegyzést máris helyesbítem azzal, hogy már meg is nyitotta kapuit, csak most még másképp hívják. A felvetés nyilván nem komolytalan, hiszen már 2009-ben néhány szervezet megvizsgálta ennek lehetőségét, elsősorban a vállalkozói piacon működőkkel szemben, megtorlásként a csőd bűntetteket, a körbetartozási csalásokat elkövetők, a más vállalkozásokat tönkretevők megfélemlítésére. Ennek során komolyan megfontolták, hogy fizikálisan juttassák börtönbe a vétkeseket. Bajba jutott adósok köréből többször elhangzott a kérdés, hogy van-e adósok börtöne, sőt néhány esetben még azt is kijelentette a családfő, hogy szívesen leülné büntetésként a tartozását, ha a családját mentesítik a tartozás alól. Ugyan van Magyarországon precedens, illetve gyakran alkalmazott lehetőség, hogy bizonyos büntetéseket kifizetni nem tudók egy könnyített fajsúlyú börtönben napi 100 forintot alig meghaladó beszámítással leüljék büntetésüket. Több millió forintos tartozással rendelkező adósok többszörös életfogytig tartó büntetésre számíthatnának.

 

Magyarországon az adósok börtöne jelen pillanatban még nincs rácsokkal körbevéve, pedig ennek az intézménynek vannak hagyományai – főleg az angolszász országokban, de Magyarországon is még a múlt század elején működött adósok börtöne. Az adóst valóban börtönbe csukták, ahonnan csak akkor szabadulhatott, ha tartozását kifizette, de azért néha kijárhattak közmunkára, vagy ha adósságuk visszafizetése érdekében ügyet intéztek.

 

A cikk itt folytatódik.

További híreink
Országos sebességellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten
Nemzetközi összefogás keretében.
2026-04-11 09:15:19, Hírek, Környezetünk Bővebben
Dermesztő tavaszunk van
Számos helyen fagyott csütörtök reggel, de még nincs vége.
2026-04-09 15:46:41, Hírek, Környezetünk Bővebben
Korda György reptéri domborművet kapott a kormánytól
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avatott fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Liszt Ferenc Nemzetk...
2026-04-09 09:32:58, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Véget vethet a kifelejtett orvosi vizsgálatoknak egy friss kormányrendelet.
Bővebben >>